Ez a téma foglalkoztat engem egy ideje, és már több ismerősömmel is átrágtam magam rajta. Mindig is ilyenek voltak az emberek, vagy csak az utóbbi idő ferdítette el ennyire a népességet?
A mai világban amikor egy gyerek azt mondja hogy a szülei elváltak, egyáltalán nem meglepő. Ha valakit , akiről tudjuk hogy házas vagy hogy kapcsolatban él , és mégis egy másik nővel / férfival látjuk félreérthetetlen helyzetben már meg sem lepődik senki. Az sincs többé kőbe vésve hogy amikor a hűtlenség kiderül akkor a kapcsolatnak befuccsolt. Okoz biztos néhány kellemetlen percet illetve vitát, de nem egyszer folytatódik a kapcsolat úgy, ahogyan a dolog kiderülése előtt.
Vajon a nagyanyáink is ezt csinálták? Persze, sok történetet hall az ember, hogy a királyok mennyi ágyast tartottak , vagy hogy mennyi törvénytelen gyermek született az uralkodó családok kanos ifjúitól, de ez azt jelenti hogy már akkor is ennyire gyakori lett volna? Mindig is azt gondoltam hogy az ember monogámiára lett teremtve, de őszintén , egyre jobban vesztem el ezt a hitem. Egyáltalán nem azt mondom , hogy ez egy negatív dolog, mindössze mindenkihez úgy állok, hogyha az illetőről kiderül hogy nem vagyok az egyetlen, már ne tudjon meglepni. Talán ez egy védekező mechanizmus.
Bár a nők jobban szeretnek mutogatni a férfiakra, szerintem nem csak a férfiak csináljak. Egyszerűen ők jobban palástolják hogyha valaki más is van a képben. Az én életemben ideáig csak egy hosszú, komoly kapcsolat volt , és én hűséges voltam hozzá mindvégig, még kicsit tovább is mint kellett volna. Ugyanezt a volt páromról szerintem már nem mondhatnám el. Nem azért nem csaltam meg, mert annyira szent életű lennék, vagy mert hogy nem tetszett más vagy hogy nem lett volna rá alkalmam. Még csak nem is ő miatta nem történt ilyen soha. A saját lelkiismeretemmel nem tudtam volna elszámolni, ha én más felé kacsingatok. A szakításunk , és az hogy hagytam időt magamnak több fiút megismerni viszont teljesen megváltoztatta ezt a szemléletet.
Most azt gondolom hogy az emberek még megcsalják a nagy Ő-t is. Sőt, eleve szeretném azt hinni , hogy csak egy nagy ő létezik, de nem. Nem hiszem azt, hogy azaz ember , akivel én az életemet leélni szerettem volna például 16 évesen, akármit is tudna nyújtani a 30 éves önmagamnak. Annyi minden van ami bennünket, embereket összerak mint fizikailag , mint lelkileg. Egyre ritkább, hogy ezeket a dolgokat kitudjuk élni vagy jobban fogalmazva megtudjuk élni, mindössze egy emberrel.Az pedig még ritkább hogy azaz ember évekkel később még mindig tudna valami olyat adni nekünk amiért vele maradnánk. De velük maradunk mert egybe tart a házasság, a közös ház, a gyerekek és a hitel. És a közös élet, amit olyan gondosan építgettünk és bűn lenne félre dobni. Ilyenkor pedig jönnek a szeretők.
Persze, az is lehet hogy túl dramatizálom az egészet. Lehet, hogy az internet ilyen komoly beépülése a mindennapokba okozza ezt a felgyorsulását a kapcsolatok romlásának. Ma már az interneten néhány kattintással olcsó szexhez juthatsz, illetve a közösségi médián keresztül még ingyeneshez is. Nem a pornóra gondolok. Mi, nők próbálunk minél jobban kinézni, minél viccesebbnek, műveltebbnek tűnni , hogyha még meg is tudjuk szerezni a kiválasztott férfit, meg is tartsuk , legalább annyira hogy 15 év múlva ne hagyjon el minket egy dögös 18 évesért. A fiúk pedig tepernek, ( kivéve a fuckboy-jokat) hogy ne az ő nőjük legyen az, akit a 45 éves , jól szituált apuka hétvégei játékszerként eltart. Bár, hogy őszinte legyek, egyre kevesebb az ilyen fiú, legalábbis a környezetemben.
Simán meglehet hogy a nézőpontom kicsit borús. Lehet, hogy csak rossz embereket hozott elém a sors . Nektek van valami jó példátok? Vagy ti hogy látjátok ezt a dolgot?
